Született: 1906.
Pappá szentelve: 1928. december 2.

Életút:
1928-ban diakónusként Napkor
1928-1930 Napkor, káplán
1930-1935 Miskolc-Felsőváros majd Alsóváros, káplán
1936 Gyöngyöspata, káplán
1936 Eger-Főplébánia, káplán
1937-1958 Eger-Lajosváros, plébános

Címek: topissai c. prépost, főesperes, plébános
Elhunyt: 1984.

Részletek első plébánosunk életéből (1958-ig), ahogyan azt sógora látta:

    Császti Gyula (1906-1984)
topissai c. prépost, főesperes, plébános élete

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy ennek a kiváló papnak, melegszívű embernek, szerzetesi alázattal megáldott Krisztus szolgájának, a Szűzanya mélységes tisztelőjének sógora lehettem.
...
Sógorom szerint valamennyien Isten gyermekei vagyunk, akiknek megadatott, hogy felismerjék az Ő létét, akik számára az élet azért van, hogy Istent megismerjék, Őt szeressék, Neki szolgáljanak és engedelmeskedjenek. Gyula sógorom így szemlélte az embereket és örült, ha valaki ezen az úton haladt, de minden erejével azon volt, hogy az isteni kegyelem segítségével a helyes útra térítse azokat, akik erről az útról letértek és mélységes szomorúsággal töltötte el annak a tudata, hogy vannak emberek, akik életük igaz célját nem akarják felismerni és nem hajlandók az igaz útra lépni. Sajnos a későbbiek során a materialista világnézet is gátolta a munkájában, főleg az ifjúság vallásos nevelésében, amit mindennél fontosabbnak tartott.
...
Az érettségi után Gyula bekerült az egri szemináriumba, ahol tudásával, hivatás-szeretetével, szorgalmával kitűnt. A teológiát 1924-28 évek között végezte el. Három dicséretes jegye volt, a többi mind kitűnő. A szemináriumban főduktor volt. Édesanyja megértéssel - és mondhatni - büszkeséggel vette tudomásul, hogy az első szülött fia erre a nemes hivatásra készült, édesapja azonban nehezen nyugodott bele. Volt úgy, hogy haza is hozta a papnevelő intézetből, de Gyula mindig visszament és folytatta tanulmányait.
Az akkori nagytekintélyű egyházfő, Szmrecsányi Lajos érsek szentelte őt pappá, méghozzá korengedéllyel. Mindeddig örökbefogadó apja után a Kuharik Gyula nevet viselte, nyilván a teológiai tanulmányai előtt be kellett szereznie okmányait és így vissza kellett vennie az édesapja nevét, így a továbbiakban már Császti Gyula néven szerepelt.
Diakónusa idejében került 1928-ban a Szabolcs megyei Napkorra és onnan kellett bejönnie a papszentelésre 1928. december hó 2. napjára, ahol édesanyja és Böske húga is jelen voltak.
Felszentelt papként első miséjét, tehát primiciáját az egri Széchenyi utcai Szent Vince Kórház kápolnájában végezte. Manuduktora dr. Ivanovich Emil apát-kanonok, a szónoki előkészítője s egyben lelki vezetője (spirituálisa) dr. Petro József kanonok volt.
Mint napkori káplán 1930-ig működött a községben és ezalatt az idő alatt nemcsak az ottani földbirtokos családjának elismerését nyerte el, de igazi papja lett a község lakosságának, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a körülmény, hogy amikor az 1970-es évek közepe táján ellátogattunk Napkorra, még mindig nagy szeretettel fogadták és emlékeztek meg róla. Templombúcsúi miséje alkalmából pedig a falu lakossága feketébe öltözött, ezzel is kimutatva szeretetét és nagyrabecsülését.
1930-ban Miskolcra került káplánnak a Felsővárosba, ahol négy és fél évig működött. Ezt követően az Alsóvárosba helyezték át.
Miskolci működéséhez is jellegzetesen járult az a körülmény, hogy a szegények, elnyomottak pártfogója volt. Előfordult, hogy amikor Karácsony előtt egy szegény emberrel találkozott és az panaszkodott, hogy nincs semmijük Karácsonyra, kevés pénzét odaadta a szegény családnak, hogy a legszükségesebbről gondoskodni tudjanak. Összegyűjtötte a munkás gyermekeket, akik abban az időben elég mostoha sorban éltek és egy gyűjtést követően autóbusszal vitette ki őket Miskolc-Tapolcára, ahol rendkívül kellemesen, vidáman és emlékezetesen töltötték el a gyermekek a napot. E gesztusáról az akkori újság is megemlékezett.
Nagyon elfoglalt ember volt, hisz abban az időben a hitélet virágzott és bizony iskoláról iskolára kellett járnia, hogy a hitoktatást elláthassa. Egy ilyen alkalommal hidegben, esőben, kellő ruházati védelem nélkül volt a városban, és mivel már előzőleg is meg volt fázva, nagyon rosszul érezte magát. Épp egy temetésről ment vissza a plébánia felé, amikor nagyon rosszul érezte magát. Feltekintve - Isten kegyelméből - dr. Szepesi Kálmán orvos háza előtt állt. Bement a házba. Az orvos megvizsgálta és azonnal fekvést rendelt el. Súlyos tüdővérzése volt, sőt a megejtett orvosi vizsgálat szerint tüdő-TBC-t és súlyos mellhártyagyulladást kapott. Állapota olyan súlyos volt, hogy édesanyjának azzal küldtek értesítést Gyöngyösre, hogy fekete ruhában jöjjön el. Kétségbeesve jött el hozzá és ápolta. Az Isten azonban szükségét látta annak, hogy emberek között maradjon még az Ő szolgálatában. Lábra állt és beutalták a mátrai tüdőszanatóriumba, ahol néhány hetet töltött. Szelídsége, emberséges lénye miatt a kórház orvosai annyira felkarolták, hogy minden nap náluk kellett vacsoráznia és társalognia. Ilyen környezetben a szakavatott és lelkiismeretes kezelés eredményeként teljesen meggyógyult.
Szmrecsányi érsek, akinek kedvenc káplánja volt, tudta, hogy szüksége van oxigén dús hegyvidéki levegőre, ezért Gyöngyöspatára helyezte, ahol azonban csupán néhány hónapig működött. Igazi papi hivatását azonban itt sem tudta megcáfolni és Gyöngyöspata vallásos népe itt is feketébe öltözve búcsúztatta el derék káplánját, amikor az érsek azzal tüntette ki, hogy Egerbe helyezte át a főplébániára káplánnak 1936. februárjában, ami természetesen igen nagy kitüntetés volt.
Szívesen emlékezett vissza miskolci működésére, ahol 1930-1935 között volt. Itteni működéséről mondta egy Rómában élő paptársa, Rákos Raymund, egy odalátogató magyar papnak, hogy Gyula volt Miskolc legkiválóbb papja, ami nagy szó volt, hiszen még csak kezdő, sokszor talán még bátortalan káplán volt, de Istenbe vetett hite már akkor is erős lánggal égett és az isteni kegyelem adta neki az erőt nagyszerű hivatása végzéséhez.
Egerben az a megtiszteltetés érte, hogy reá bízták az akkor alakuló XIV. kerületi városrész lakóinak lelki gondozását, amely kerületet éppen Szmrecsányi érsek úr személyének magasra értékelése következtében neveztek el Lajosvárosnak.
Ebben a városrészben bontakozott ki azután papi tehetsége, szervező képessége és alkotó vágya.
Abban az időben Lajosvárosnak még kevés lakosa volt és ő maga is Prokai nevű börtönőr családjánál lakott albérletben. Hivatalos útjait kerkpáron végezte, hiszen neki kellett ellátni a Deák Ferenc utcai Szent Imre és a Kerecsendi úton lévő gazdasági iskola hitoktatását is. 1936 júliusában kezdte meg működését Lajosvárosban, amelyet távolsága miatt az egriek Kanadának neveztek.
Most pedig anélkül, hogy pontos időrendi sorrendet tartanék, el kell mondanom, hogy - az alatt a jó két évtized alatt, amíg Lajosvárosban működött, vagyis 1958. október 1. napjáig - miket alkotott.
A Gazdasági iskolában végezte kezdetben a szentmisék szertartását egy minden alkalommal összerakható és szétszedhető oltár előtt. A ma már Itt tornyosuló szép templom építéséhez 1937. április hónapjában kezdtek hozzá. A templom tervét Hevesi Sándor építészmérnök végeztette, míg a kivitelezést Gömöri József építészmérnök készíttette.Sógorom elmondása szerint az építkezéshez 60.000 téglát és 10.000 darab un. számoskövet használtak fel. Eltérően a mostanában megszokott építési késedelmektől és határidő eltolódásoktól a templom még abban az évben el is készült és 1937. november 1. napján ünnepélyesen felszentelte azt Subik Károly pápai prelátus-kanonok, érseki irodaigazgat, aki mindvégig rendkívül nagyra értékelte Gyula hivatás-szeretetét, odaadó munkáját, példaadó papi működését.
A templom építésének anyagi alapjául az egyházi plébániai alap és a hívek adománya szolgált.
Három oltárát Szmrecsányi Lajos érsek úr adománya fedezte, míg Gyula folyamatosan gyűjtött a hívek között a templom javára. Mint érdekességet jegyzem meg, hogy abban az időben egy tégla ára 3 fillérbe, egy darab számos kő 17 fillérbe került, a fuvart az érsekség gazdasági hivatala adta. A gyóntatószékek készítésére is az érsek úr adományozta a szükséges összeget.
Dutkay Pál kanonok, aki szintén nagyra értékelte Gyula munkássságát, 5.800 pengőt adott valamint a mindenkori lajosvárosi plébános hasznára egy értékes szőlőt is hagyott végrendeletileg. Itt jegyzem meg, hogy ezt a - város közvetlen közelében lévő - szép szőlőt gyakran látogattuk meg pihenés és gyümölcsszedés céljából. Ugyancsak Dutkay kanonok adományozott három darab perzsa szőnyeget a három oltárhoz 1.200 pengő értékben. A legnagyobb harang is az ő adományából lett öntetve, amelynek súlya négy mázsa. Dutkay kanonok adománya tette lehetővé, hogy a templomot a legfinomabb fából készült padokkal ellássák.
A másik három, kisebb, harang elkészíttetését Kriton Endre püspök, Maday és Barácius kanonokok adományának köszönhető.
Az egyik cibóriumot szintén Kriston püspök úr vette a templom részére. Ez az áldoztató kehely, amelyben a szentelt ostyákat tartja a templom. A másik cibóriumot Gajda Gyula gazdasági igazgató adományából vették. Az egyik misézőkelyhet egy egri hívő, Bóta Vincze adományozta 225 pengő értékben, cizellált, aranyozott ezüstből készült.
Az eucharisztikus kongresszus alkalmából a hívő egri vasutasok 720 pengőt gyűjtöttek össze, amelyen sikerült egy 2,25 kg súlyú, barokk stílű monstranciát, szentségtartót venni, amelynek anyaga ugyancsak aranyozott ezüst.
A főoltár képét Takács István festőművész készítette. A kép azt ábrázolja, hogy Szent Lajos a keresztes háborúba indul, hiszen Szent Lajos a templom védőszentje.
A templom homlokzatán látható Szent Lajos szobrot dr. Ivanovich Emil kanonok adományozta, míg a templomban lévő Szent József oltár, a szoborral együtt Gyulai István hívő kereskedő adománya. A Fájdalmas Szűzanya szobrát egy névtelen adományozó készíttette egy budapesti szobrásszal.
A templomban lévő velencei üvegcsillár Bécsből lett hozatva 100 pengőért.
A miseruhák különböző hívek adományainak köszönhető.
A plébánia építése 1940-ben kezdődött, 1941-ben befejeződött, költsége 42.000.- Ft volt. A plébánia építésének költségeit túlnyomó részben az érsek, kisebb részben a hívek szolgáltatták. Ezen kívül volt a plébániának három darab 400 négyszögöles telke valamint a már említett és Dutkay kanonok adományából juttatott 12.250 négyszögöles szőlő-gyümölcsös, területén egy villaszerű nyári lak, pincéjében tisztavizű forrással, cselédlakás és gyümölcstároló.
Gyula leghőbb vágya tehát teljesült: készen volt a templom és felépült a plébánia.
Most megszakítom az események időfolyamát és kissé visszamegyek a múltba.
Mielőtt még a plébánia elkészült volna Gyula a már említett Prokai majd később a Tarnai féle lakásban lakott albérletben. Özvegy édesanyját is magához vette, aki a lakásba Gyula legfiatalabb testvérével költözött, azzal a kislánnyal, aki később a feleségem lett, akihez akkor idejártam udvarolni.
Amikor mostohaapja, aki - mint említettem - eleinte nehezen nyugodott bele, hogy a legidősebb fiú pap legyen, 1933. szeptember 27. napján meghalt, a halála előtt sürgősen magához hívatta Gyula fiát és az akkor még 11 éves húgának a sorsát kezébe adta azzal, hogy helyette legyen az édesapja, viselje gondját, nevelje fel és segítsen a családnak. Az özvegynek, bizony, alig volt jövedelme és amikor Gyula Egerbe került, ő is bejött a városba, ahol eleinte a Sas úton laktak, majd - fentiek szerint - együvé költöztek papfiával.
1940. november 25-én, éppen születésem napján, nemsokkal önkéntesi katonai szolgálatom letöltése után, még egyenruhában, ebben a templomban adott össze bennünket Gyula, ahonnan kanonoki hintókon vonultunk el a fényképészhez fogalmazótársaim és Ilikém volt iskolástársnői sorfala között.
...
Amikor Egerben járok és elmegyek a lajosvárosi templom előtt, felgyúlnak bennem az emlékek: az az időszak, amikor Gyula sógorom maradandó alkotásokat hozott itt létre.
Ezt nagymértékben méltányolta az egyházi vezetés is. Szmrecsányi érsek úr és Subik prelátus úr nem csupán jelentősen elfoglalt egyházi vezetők voltak, de az érsek úr, mint főrendházi tag is jelentős szerepet vitt a közéletben. Nos, ők, akik annyira elfoglaltak voltak, hogy csak jelentős egyházi eseményeknél vettek részt, Gyulát - a Lajosvárosban - többször is személyesen meglátogatták. Ugyanezt tette Kriston püspök úr is, aki közvetlenségéről mindenki által ismert egyházi személyiség volt.
Gyula, aki ekkor már plébános volt, nem elégedett meg az elért eredményekkel. Minden vágya az volt, hogy iskolát építethessen, ahol a lajosvárosi hívek gyerekeinekoktatást adhat. Az iskola építéséhez sok nehézséget kellett legyőznie, de 1942. júniusában sikerült lerakni az iskola alapkövét. Ő volt aki az iskolát megáldotta.
A plébánia az Aradi utca 6. szám alatt volt. Ennek az utcának a sarkán - a jelenlegi szociális gondoskodást megelőzve - kibérelt egy házat, ahol a munkába induló szülők elhelyezhették gyermekeiket. Közben városi képviselővé választották. Kerületében a legtöbb szavazatot kapta. Város képviselőtestületi tagként sok értékes javaslatával és felszólalásával járult hozzá Eger városának fejlődéséhez. Javaslatai annyira termékenyek voltak, hogy azokat a városi képviselőtestület tagjai egyhangúlag szavazták meg.A városi képviselőtestületben minden felszólalása a szegény nép, a hívei javát szolgálta.
Így került sor 1941-ben a lajosvárosi temető létesítésére is, amelybe azután előbb édesanyámat, majd édesapámat is végső nyughelyükre kísértük.
Egyébként az iskola nyolc osztályosra épült. Készült hozzá egy tágas igazgatói lakás és két egyesületi helyiség is. A helyiségek alkalmasak voltak népművelési előadások és színdarabok tartására is. Az iskola építése 165.000 pengőbe került, amihez 80.000 pengőt az érsekség, ugyanannyit az állam adott. A belső berendezése 15.000 pengőbe került.Az építéssel annyira haladtak, hogy 1943. szeptemberében megkezdődhettek az iskolai tanítások.
Néhány szóra visszatérve a képviselőtestületi működésére elő kell adnom, hogy "szűzbeszédében" a felebaráti szeretetről, a faji megkülönböztetés elítéléséről szólt. Beszéde után dr. Haller egri zsidó ügyvéd ezért meleg szavakkal köszöntötte. Ez a kiállás akkor bátor celekedet volt.
Lajosvárosban igen szegény emberek laktak, akiknek jórésze FAKSZ (Falusi Kislakásépítési Szövetkezet) kölcsönből építette a házát. A családlátogatások alkalmával gyakran tapasztalhatta, hogy sok lakás földes, szegényes bútorzatú, a betegeknek nincs orvosuk s mint agrárproletárok semmiféle segélyezésben nem részesülnek. Ezen a helyzeten sikerült olyan formában segíteni, hogy kérésére dr Besznyák István és dr. Kőrffy Lóránt orvosok egyformán kijelentették, hogy készséggel látják el díjmentesen a lajosvárosi betegeket.
A lakosságnak kisebb szőlője volt. Boraikat nem tudták hol elhelyezni, a bérletért fizetniük kellett. Ezért kijárta azt is, hogy a város határában lévő Kőlyuki pincesort megnyithassák. A pincéket a tulajdonosok saját maguk vájták ki a tél folyamán és így megfelően elhelyezhették termésüket a tufakő pincékben. Mintegy száz családot juttatott itt alkalmas tárolóhelyhez.
1944. januárjában - ugyancsak gyűjtésből - sikerült vásárolnia egy 16 mm-es mozigépet 11.500 pengőért, amit az iskolában használtak fel és több értékes film vetítésére is sor került. Így, többek között, a "Gyónási titok" című filmet is levetítették, amelynek forgatókönyvét dr. Czapik Gyula érsek úr írta. Sajnos a háború után a rendőrség ezt a vetítő gépet elkobozta.
A felsorolt ténykedések csupán vázlatai annak az áldásos tevékenységnek, ami egri működését jellemezte, hiszen a hívekkel való foglalatoskodás, az ifjúság vallásos nevelése, az egyházi szertartások (esketések, keresztelések, temetések) tartása és a sok más egyházi és társadalmi funkció jelentős elfoglaltságot jelentett.
Meg kell emlékeznem még egy sajátos egri különlegességről a "Fertálymesteri" (Vierteilmeister) megtiszteltetésről. A török hódoltság megszűntével, a XVI. század végén egy-egy városrész írni-olvasni tudó embert választott magának, aki segített a hívek és a városi (-állami) igazgatás közötti kapcsolatok intézésében. Ezeket az embereket különös megbecsülés övezte. Mivel a város XIV. kerülete Lajosváros volt, az a megtiszteltetés érte Gyulát, hogy őt választották meg e kerület fertálymesterének 1936-ban és az is volt mindaddig, amít e tisztség élt. Ezeket a személyeket az ún. "suttogóban" tehát titkosan választják Apolina napján egy-egy esztendőre. Különleges tisztségüket sajátos ruházatuk is tükrözte: egy száz ráncú, piros bélésű, körgalléros, pántlikás, fekete köpeny.
Utolsó egri adatként említem, hogy birtokunkban van egy okmány 1943. március 8.-i keltezéssel, amelyben őt az Osztrák-Magyar egyházi társaság küldöttjeként is kijelölték.
...


Egy lajosvárosi hívő találkozása templomunk első plébánosával Gyöngyösön:

    Kovács Imréné: Egy találkozás élménye

"Élete folyamán minden ember a saját üdvösségét keresi és azokét, akikkel együtt él. Az üdvösség számomra mindenekelőtt azt jelenti, hogy egészen felfedezzük igazi önmagunkat, Isten adta képességeinket pedig a mások és Isten iránti szeretetben bontakoztatjuk ki." (Thomas Merton: A csend szava)

Évekkel ezelőtt, 1984. tavaszán szakmai továbbképzésen vettem részt Gyöngyösön. Kollégáimmal együtt már hazafelé tartottunk, sétáltunk a buszmegálló felé. Nem siettünk, mert még két óra volt a busz indulásáig. A ferencs templom mellett haladtunk el és erős késztetést éreztem arra, hogy bemenjek, legalább egy rövid imát elmondjak. Így is tettem, míg a többiek a templom előtt maradtak.
A templom nem volt üres. Egy középkorú férfi jött velem szembe. Köszöntöttük egymást. Elmondta, hogy ő itt a gondnok, és érdeklődött, hogy honnan jöttem?
– Egerből, Lajosvárosból – feleltem.– Felcsillant a szeme.
– Jöjjön velem! Bemutatok magának valakit. Lajosvárosban volt plébános, ő építtette a templomukat. Nagyon szeret róla beszélni. Biztosan örülni fog, hogy beszélgethet magával. Császti Gyulának hívják.
Hosszú, végtelennek tűnő folyosókon vezetett el az atyához, aki egy karosszékben ülve imádkozott.
A gondnok bemutatott neki, megmondta, hogy Egerből, Lajosvárosból való vagyok, ezért szerettem volna találkozni vele. Aztán távozott is
Az idős pap rám emelte tekintetét, hellyel kínált. Fehér karing volt rajta. Az alkata vékonynak, törékenynek tűnt a fotelben. A szemében az érdeklődés fénye csillant meg, amikor a lajosvárosiak felől kérdezett. Beszéltem magamról, a templomunkról, azokról, akik most a templomban szolgálnak. Sokakat még ismert közülük és tovább kérdezett felőlük. Amit tudtam, elmondtam.
Majd rátért arra, amiről a gondnok szerint is mindig szívesen beszélt, hogyan szervezte meg a templom építését. Először a plébániát és az iskolát tartotta a legfontosabbnak megépíteni, majd a templom következett, amit egy év alatt építettek fel sok társadalmi munkával. Az építkezés egyes szakaszaira is kitért. A vásárolt anyagok mennyiségét, árát pontosan fel tudta sorolni.
Másfél óra telhetett el eközben.
Búcsúzáskor az atya felemelte a kezét: "Megáldom magát és a lajosvárosi híveket."
Elköszöntem tőle. Kérte, máskor is keressem fel!
Erre már nem kerülhetett sor. Néhány nap múlva a ferences templom hirdetőtábláján a gyászjelentését olvastam.
Felejthetetlen számomra ez a beszélgetés. A lelkem megőrizte ennek a találkozásnak az emlékét, az áldás szavait. Mrgőrizte, mint a mesebeli hős azt a tárgyat, amit jótevőjétől kapott. Nem tudja még, mire lesz jó, de egyszer, amikor szüksége van a segítségre, kiderül, hogy hasznát veszi: megmenti az életét vagy eléri általa a célját.
Már 18. éve azzal ajándékoz meg az Isten, hogy a lajosvárosi templom kántor lehetek, és aktívan részt vehetek az egyházköség életében. Elhunyt édesapám is 5 évet szolgálhatott itt sekrestyésként.
Fontos lett számomra a lajosvárosi templom.
Vannak nehezebb napok, amikor gyengének, elutasítottnak, tanácstalannak vagy egyszerűen fáradtnak érzem magam.
... És lelkemben megtalálom ma újra a találkozás élményét, az áldás szavait. Segít, hogy kiszabaduljak egyéni vágyaim, kívánságaim szüklátókörűségéből. Örömmel tölt el az a felismerés, hogy minden hibámmal, gyöngeségemmel együtt tagja lehetek egy olyan közösségnek, amely az Isten szolgálatára rendeltetett.

Vissza >>