Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek.

Plébánosi köszöntő
Szeretettel köszöntöm az Eger Lajosváros Római Katolikus Plébánia keresztény közösségének nevében.
Őszintén remélem, hogy internetes portálunkon való virtuális látogatása elősegíti azt, hogy Egyházunkkal személyes kapcsolatba kerüljön!
Igyekszünk mindenben, amiben csak tudunk rendelkezésére állni, hogy minél inkább elősegítsük az Ön és Jézus Krisztus közötti kapcsolat kialakulását, elmélyülését.
Mert talán nem is gondolt erre, de még egy egyházi ügyintézés is eszköze lehet istenkapcsolata alakulásának.
Mennyivel inkább egy plébániai eseményünkön, imádságunkon való részvétel.
Szeretettel várjuk!
Áldott napokat, békét, szeretetet kívánva!
Koós Ede plébános

Hirdetés
- Szentmisék rendje a héten a következő: Hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton kora este 5 órakor, jövő vasárnap, Húsvét 3. vasárnapján reggel 7 órakor, délelőtt fél 11-kor és este 5 órakor lesznek szentmisék. Szeretettel várjuk a kedves híveket!
- Hétfőn a hónap utolsó hétfője lesz, szentmise után 6 órai kezdettel a Szent Mónika csoport szokásos összejövetelét tartja. Szeretettel várják a keresztény szülőket, nagyszülőket!
- Csütörtökön a szentmise után csendes szentségimádási lehetőség lesz este 8 óráig, a kompletórium imádság végzéséig. Pénteken pedig az esti szentmise előtt 4 órai kezdettel gyónási lehetőség is lesz.
- Az esti szentmisék előtt fél órával közösségi rózsafüzér ima van templomunkban. Májusban pedig májusi litánia. Kérjük, érkezzenek korábban az esti szentmisére! Kapcsolódjanak be a rózsafüzérbe, illetve májusban a litániába!
- A Várandós Boldogasszony szobrát hűségesen viszik a kedves hívek otthonaikba, hogy annak jelenlétében imádkozzanak a békéért. A templom előterébe még fel lehet iratkozni az üres helyekre. Hadd legyen végre béke a Szűzanya közbenjárására, a mi imáink nyomán is!
- Jövő héten vasárnap Anyák napja is lesz. Köszöntsük meg, köszönjük meg az Édesanyákat illő módon! Isten éltesse múltunk, jelenünk és jövőnk édesanyai hivatásait!
- Ferenc pápánk eltemetése után új korszak kezdődik Egyházunk életében. A Remény Zarándokaiként együttesen tovább haladva a pápaválasztó konklávé elkezdése után imádkozzuk majd a hírlevélben megtalálható imát!
- Áldott napokat, áldott hetet kívánunk mindenkinek szeretettel, reménnyel

Veni Creator Spiritus
Szentlélek Úristen, világosítsd meg a bíborosi kollégium tagjainak szívét, hogy Jézus Szíve szerinti főpásztort válasszanak Krisztus földi helytartójává!
A Szentatya halála miatt felfüggesztették Carlo Acutis szentté avatását. Részletek >>

A Szentatya halála miatt felfüggesztették Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását.

Így segíthetsz!
Nagyböjt idején az ima és a böjt mellett, mint ismeretes a jótettek is nagyon fontosak. Gyűjtést rendezünk együttműködő iskolánk a Hunyadi Mátyás általános iskola két súlyos beteg kisdiákjának gyógykezelésére.
Segíteni a Bátor Táltos Alapítványon keresztül lehet. Az alapítvány számlaszámát megtalálhatják a kedves hívek a hirdetőfelületeken, valamint a sajtóasztalainkon.
Az átutalásnál, ha jónak látják, a közlemény rovatba írják bele: Jézus nevében. Köszönjük a család nevében is a segítséget!
Hirdetés
25 évente van Katolikus Egyházunkban rendes Szentév. Ennek jegyében Róma püspöke és az Egri Főegyházmegye püspöke ünnepélyesen megnyitották számunkra a soron következő 2025-ös Szentévet. Plébániaközösségünk részéről ennek kiemelkedő eseménye lesz a szentévi római zarándoklat. Az erre való lelki felkészülést is elkezdjük. Szeretettel buzdítunk mindenkit a Szentév nyújtotta lelki ajándékokkal való élésre.
Használjuk ki személy szerint is és közösségeink tekintetében is ezt a kegyelmi időt!
Így kívánunk mindenkinek Gondviselő Istenünk szeretetével megáldott, a Szűzanya és a Szentek oltalmától kísért áldott boldog új esztendőt!
Mit adhat a Szentév? (Orosz Lóránt atya írása 1. rész)
"Gyógyulhatunk: 1300 óta minden 25. évben jubileumi szentévet hirdetnek a katolikus egyházban, így 2025-ben kivételes, ünnepi évet írunk. Ez az év a megbocsátás ünnepe: a bűnök eltörlésének, a gyógyulásnak, az örömnek és a pihenésnek az időszaka.
Bocsánatot nyerhetünk: A Szentatya kérése szerint börtönkapuk nyílnak meg, országadósságok törlődnek el, migránsok találnak új otthont. A 25 pontból álló pápai bulla a betegekért, az idősekért, a kábítószerfüggőségben szenvedőkért, valamint a teremtett világ tiszteletben tartásáért is kéréseket, javaslatokat fogalmaz meg.
Reménykedhetünk: A szentév mottója: „A remény zarándokai”, de aki nem tud Rómába zarándokolni, azoknak Magyarországon is kijelöltek olyan helyeket, ahol elnyerhető a szentévi búcsú. Az egyik legismertebb zarándokhelyünk, Mátraverebély-Szentkút is egy ilyen hely. A búcsú révén megszabadulhatunk az ideigtartó büntetéstől. Ami azt jelenti, ha most meghalnánk, felmentést kapnánk a tisztítótűz alól, vagy a már a tisztítótűzben szenvedők közül egyet a mennyországba juttathatunk. "
Kérjük segítse munkánkat! Ha bármilyen észrevétele van a weboldallal kapcsolatban, vagy egy érdekes cikket, tartalmat talál, ossza meg velünk. Köszönjük! E-mail: eszrevetel.plebania@gmail.com
Elérhetőségek : Postacím: Eger Lajosváros Római Katolikus Plébánia 3300 Eger, Aradi utca 1. | Email: szentlajoseger@gmail.com| Telefon hivatali időben: 06 30 323 95 80
Támogathat bennünket ezen a számlaszámon: Eger Lajosváros Római Katolikus Plébánia 10700282 -72285671 – 51100005 Köszönjük!